alakulata: magyar királyi 225. honvéd tábori tüzérezred
született: Atkár 1894
foglalkozása: földműves
kitüntetései: I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem, II.o. ezüst vitézségi érem, Bronz Vitézségi Érem, Károly Csapatkereszt, Sebesültek Érme
fegyverténye: „Előbb Alvincen, majd Petrozsényben volt ütege, míg meg nem érkezett a román hadüzenet. Virágh ekkor, mint felderítő és mozdonyos tizedes működött, később lövegvezető lett. Az itteni harcokban Petrozsény, Livazény, Farkaspatak, Lupény, már mint lövegvezető szolgált. 1915. november hóban indult el a Szurdoki-szoroson át Romániába. A román harcok alatt, mint lövegvezető működött és egy német lovasszázadba volt beosztva. Az üteg 8 cm-es ágyúval volt felszerelve, és mint könnyű tüzérség nem egyszer ment a német lovasszázaddal előre, a gyalogság előtt. Egy alkalommal Goluganu mellett egy ismeretlen majornál a szétszórt oláh sereg új erőket kapott és egy reggel ellentámadásba kezdett. A Virágh-üteg jól leplezett állásban volt, amit parancsra foglaltak el. Itt egy nagyobb erővel oly hirtelen támadott a román, hogy gyalogságunkat teljesen visszavetette és szétszórta. Virághék ütege azonban nem hátrált, hanem addig tüzelt, amíg lehetett. A helyzet azonban oly komollyá vált, hogy három ágyút az ütegparancsnok kénytelen volt hátrább vonni. Virágh azonban egy ágyúval és 4 emberrel ott maradt. A löveg kiszolgálásához 4 ember kevés volt, így a lövegvezetés mellett a hármasszámú ember feladatát is ő végezte. Tőlük jobbra, 5-6oo méternyire egy idegen nehéz üteg emberei az ágyúkat otthagyták. Ezt észrevéve, Virághék gyors tüzet adtak az ellenségre. Mikor a három hátra vont löveg állást foglalt, akkorra a Virágh-löveg 3 páncélos lőszerkocsi lőszert lőtt ki. Az itteni harcokban a Virágh lövegtől függött a harchelyzet, mert ha ők otthagyják állásukat, akkor a románoknak szabad az út és talán egész kritikus helyzet is előállhatott volna. Ők azonban mindaddig tartották az ellenséget, amíg az új gyalogos erő be nem érkezett. Az üteg ezért dicséretet, az emberek pedig kitüntetéseket kaptak, Virágh pedig a II. oszt. ezüst vitézségi érmet. A román fegyverszünet következtében 1918 márciusában Gyergyóremetére ment az üteg, s onnan később az olasz harctérre, ahol Oderso előtt Ronchadelle, később Torre di Mosto-nál, Grisolére helységnél, a Piávénál foglalt állást. 1918 június 25-én ütegparancsnokától azt a parancsot kapta, hogy egy gyalogjárőr telefonistájával és egy küldönccel át kell menni a Piave túlsó oldalára és az ott lévő két egyemeletes épületet szemrevételezniük, hogy hol lehetne hely a tüzérségi megfigyelő számára. Ezen a szakaszon még egy hídfő a mienk volt. A járőr az egyik épületet elfoglalta és Virágh, mint felderítő, azonnal rést ütött az épület tetején és hozzáfogott a megfigyeléshez. Jelentése folytán az üteg, mely messze hordó nehéz ágyúkkal volt felszerelve, oly eredményesen dolgozott, hogy több ízben kapott dicséretet. Öt napon át lanyha ágyútüzet kapott a megfigyelő, 30-án azonban olasz repülőgép felfedezte a jól leplezett Virághékat és déli 12 órakor ellenséges nehéz üteg szétlőtte az épületet. A megfigyelő tiszt az óriási légnyomástól eszméletét vesztette és Virágh is megsebesült. Virághék a tisztet fedezékbe vitték, eszméletre térítették, az összeköttetést helyre-állították és jelentést tettek az ütegparancsnoknak. Virágh ügyességéért az I. oszt. ezüst vitézségi érmet kapta.”
Benkóczy Emil: Heves vármegye vitézei 222-223 old.
lakhelye: Atkár